2017. szeptember 23., szombat

Egy péntek.......




Végre péntek. Iszonyú lassan indul a nap, aztán egyszer csak elkezdenek a szemem előtt összeállni a számok. Fülemben szól a zene, és én százmilliókat pörgetek az excell tábláimban.
Jól vagyok, igen, végre. Várom a hétvégét, mert nagy nyilvánosság előtt is kinyilatkoztattam - ez a hétvége a szilvalekvár főzésé. Ősz van, nyugalom jár át. Valamelyik reggel Lili az éjszakai álmát ömlesztette a nyakamba, miszerint álmában kipurcantam.. Mondtam neki, hogy hagyjon ezzel a hülyeséggel, itt vagyok, vagy mi a szösz. Ma ez sem érint meg. Jól vagyok.
Egyszer csak megszólal a telefonom, ránézek. Aztán kinyomom. Majd délután visszahívom, most nagyon fontos és pótolhatatlan munkát végzek, hát igazán láthatná. Különben is, mi a fenét akarhat, hisz jó rég nem beszéltünk.... Megvan az az érzés, mikor a pillanat tört része alatt hirtelen beléd nyilall, hogy valami történt? Ülök, és a tarkómon feláll a szőr.. megrázom magam, és tolom tovább a munkát. Fél óra sem telik, megint telefon, megint Ő. Megmerevedek, és nem veszem fel.
Gyors leltár, kivel mi lehet. Vele semmi sem, hisz külföldre készül, szigorú ellenőrzés alatt van, a többiekkel sem, hisz mindenki jól van. Berni nincs jól, de ő meg kezelést kap, és ő úgyis meg fog gyógyulni. Hülye vagyok, hogy csak arra tudok gondolni, valakivel baj van. 
Eltelik pár óra, végre szusszanok, úgy döntök, hogy ennyi volt mára.
És jól megérdemelt jutalmamként felkukkantok a facera... bár ne tenném. Akkor biztos meg sem történt volna, és Berni még élne. De nem, én ostoba megnyitottam az üzenetet: Berni ma délben elment... A kurva életbe... A jó kurva életbe.
Légüres tér, nem kapok levegőt. Tartani magam, hisz ez a munkahelyem... Jézus.. kapaszkodok a székembe. Berni nem mehetett el.. Nem beszéltünk vagy egy hónapja..
Elindulok haza. Legyalogolok a Népligettől a Kökiig. Csak folynak a könnyeim, nem is érzem, hogy esik az eső. Üresség tátong bennem. Azt hittem, hogy meg fogom szokni azt az érzést, hogy a körülöttem lévők közül mennek el nők, haverok, barátok. De ezt nem lehet megszokni.
Lilivel találkozunk, beszél, zsong, mesél. Jól ment az edzés, végre fejlődik, és élvezi. Kérlek hagyd abba... nem érdekel... LILI CSÖNDETTTTTTTTTTTTTTTTT .... de csak mondja, és kénytelen vagyok a buszon felfelé görbíteni a szájam sarkát. Rám néz, és tudja, hogy valami nagy gáz van.
A Joker mosolyomból egyből zokogó roham lesz. Beszél, nézem, de nem hallom. Legyünk már otthon, menekülnék ki a világból.
Otthon csak ülök, és rám csukják az ajtót. Szeretnek, és én szeretem őket. Velem vannak, érzem az ölelésükből, a suttogásukból, az óvatos lépéseik zajából. Hálás vagyok a figyelmességükért. Összeszedem magam.
Eltelik az este.  Egyfolytában Berni vöröskáposzta levese fut a fejemben lévő moziban. Amikor együtt főztük, és kiömlött az egész a vadiúj hófehér konyhájában, és mekkorát röhögtünk. Nem tudom kitörölni ezt a fejemből. Megkeresem a képeket, és ott vigyorog a borzalmas pink parókában bele az arcomba... Nem is láttam haj nélkül most, az utolsó meneténél. Féltem találkozni vele. Olyan beszari vagyok. Rettegtem, hogy meglátja a szememben a félelmet.. Most meg rohadtul elkéstem....
Mély, bódult álomba zuhanok, megmentőm az éjjel. Tengerpartost álmodok.. nincs baj.
Felkelek és hirtelen minden tökéletes, aztán belém ömlik a gyász... ránézek a telefonomra, vagy hat üzenet. Valami a gyomorszájamnál nagyon erősen elkezd feszülni. Kik ezek a nők, akik írtak?? Ezek nem tudnak Berniről.. vacillálok, rákattintsak-e vagy sem.... Aztán a kezem önkéntelenül lép helyettem.
Alíz is elment tegnap...
Fordul egyet a világ velem. Rezignáltan kipakolok a banyatankomból, és elindulok a piacra, mert ez a hétvége a szilvalekvár főzésé. Kurvára nem a halálé..
Húzom magam után az üres kocsit, mázsás súlya van, de tudom, hogy nem a kocsinak, hanem a lelkemnek..
Aztán belém villan.. azért mégiscsak meg kellett volna kérdezni Lilit, hogy purcantam ki az álmában.......

2017. szeptember 3., vasárnap

Az ELSŐ






A hangosbemondó élesen szólt a folyóson, a nevem hallom, botorkálok az ügyvédem után, valahol a hátam mögött a gyerekeim apja is megindult. Fiatal a bírónő, én ősöregnek érzem magam. Darálja a szokásos mondatokat, szófordulatokat. Neki ez csak egy ügy, amit jó lenne, ha hamar lezárhatna, hisz utánunk egy vagyonmegosztásos per következett, megnéztem a kiíráson.
- Hanyadik válása? - nézek rá bambán, hát az első bassza meg. 16 éves korom óta élek ezzel a férfival egy párban. Most 43 vagyok. Jézus Isten. 27 év. 
- Mikor romlott meg a házasság?
Na ja.. hát ha én azt tudnám. Nem tudtam olyan kérdésekre sem válaszolni, hogy mióta éltünk a házasságkötés előtt együtt, de még arra sem, hogy mikor vettem a lakást. Kezem lábam remegett, és csak szófoszlányok jutottak el a fülembe. Az ügyvédem háromszor hajolt a fülemhez: Gabi, fel kéne állni, mikor a bírónak válaszol ! Néztem rá kábán. Azt hiszem túltoltam a Valeriana Relaxot. A 3 db egyszerre tényleg ütős, most szétrobban az agyam.
Egyszer rég azt mondtuk, hogy mi soha de soha nem jutunk erre a szintre. Most meg annak a kedves,  fiatal és tuti férjtelen bírónőnek meg az ügyvédemnek kell arról beszélni, hogy mikor romlott meg az édes szerelem...Mindketten bemondjuk a rákos év tavaszát , 2012.
Persze tudom én, hogy voltak jelek, de akár hogy pörgetem az agyam, nem látom őket. Ok. Nem voltunk viharosan szerelmesek, de sosem volt ez jellemző a kapcsolatunkra. Úgy tekintettem magunkra, mint egy erős - bár megtépázott - bástyára. Vakon bíztam benne. Annyi de annyi mindenen mentünk együtt keresztül még jóval a rák előtt. A szex...nos tényleg nem volt már napi szintű. 22 év után ha egymásnak estünk, még mindig jókat szexeltünk, de nem napi szinten.
Veszekedések? Na ja. Mióta ismerjük egymást, szinte mindig. Vehemens vagyok, ő nem. De ez sem olyan ok, amit kiváltó oknak mondhatnék. Keresem magamban, biztos rengeteget hibáztam. Iszonyatosan fáj ez az egész, mert becsapva és elárulva érzem magam. Gyerekeim apja még a betegségem előtt úgy döntött, hogy máshol keresi az elveszett boldogságát. A betegségem sem volt elég ürügy számára, hogy inkább velem tisztázza a problémákat, inkább újabb és újabb vadakat terített le. Erre az utolsó kemoterápián napján jöttem rá, mikor 40 fokos lázzal nyomtam az ágyat, ő meg a facebook-on tolta a vakert egy régi szerelmének. Akkor vallott mindent, de mindent. És az egész addigi életem szétomlott.
Van a nappaliban egy hatalmas bagolyfej kirakós bekeretezve. Ezekben az időkben mindig úgy éreztem, minta én lennék az a bagoly, és csak a fakeret tartana össze. De a fakeretem széttört és én úgy pörögtem ki darabonként az éterbe.Ennek lassan négy éve. Bíztam mélyen magamban, hogy rá fog jönni, hogy mekkorát hibázott, hogy elárult, és minden szinten szétcseszte az életünket. Épp magam mögött hagytam a kemoterápiát , őrületes energiák munkálkodtak bennem a gyógyulásom folyamán. Ő egész végig engem hibáztatott mindenért.
Immár több, mint három éve kapcsolata van a lányom évfolyamtársának az anyjával. Idén értettem meg, hogy soha de soha nem fogja azt mondani, hogy ne haragudjak rá, mert elrontott ő is valamit. Januárban, mikor elkezdtem névtelen leveleket kapni , vált világossá számomra, hogy ha én nem teszem meg ezt a lépést,ő sosem fogja. Nem megy el, hisz neki tökéletesen kényelmes ez a felállás. Én meg örökre itt ragadok ebben a posványban, ami felőröl, elragad, és bedarál.
Így hát beadtam a válópert. Ő még most sem akar válni. Nem akar elengedni. De ez már nem hat meg. Ha ránézek egy idegent látok.
Néztem a bírónőre, ő meg rám: Elhidegülés? Hát ja. Meg a rák.
De ezt nem mondom ki. Majd jövőre megírom a Terézanyura :)

2017. január 20., péntek

VÁDLOTT - az anyád...........


VÁDLOTT álljon fel! Az ítélet: RÁK!

......szégyenlem magam, hogy ilyen kampányfilmet készített az a szervezet, ahol el VOLTAM köteleződve... sajnálom mindazokat, akik ehhez a nevüket adták, és remélem, hogy hamar elfelejtik a betegek, hogy az őket képviselő szervezetet valójában mit is gondol róluk.....


El vagyok képedve....és bár dúl bennem az indulat, mégis a kegyetlen káromkodáson kívül alig találom a szavakat.
ELHATÁROLÓDOK a Rákligától.
Mikor beteg voltam,hozzájuk mentem és sok segítséget kaptam. Adtam is vissza nem keveset .
Saját klubot bíztak rám, amit önkéntes munkában csináltam, 2015-ben az én ötletem volt az alkotói pályázat, amit a Liga 25 éves évfordulója alkalmából meg is szerveztünk. Akkor is volt már sok dolog, amiben nem értettünk egyet, de ez így jó, hisz sok ember dolgozik ott, és ismerem őket, rengeteget tesznek / tettek értünk,  a betegekért....
De mától soha többé egy fűszálat nem teszek keresztbe a Ligáért. Hétfőn postára adom az önkéntes pólómat is, mert olyan szervezettel nincs dolgom,aki használ engem önkéntesként, a munkámat, az arcomat, az időmet, úgy, hogy volt betegként ismeri az elköteleződésem... és a pénztarháló kampányfilmében VÁDLOTTként állít a bíróság elé, és a betegségemet egyfajta ítéletként löki a pofámba...
Az, hogy ízléstelen, az nem is a jó szó rá...
A Ligánál jó emberek dolgoznak.....
Hiszem, hogy a rák nem ítélet, hiszem, hogy aki megbetegszik, az nem vádlott... Hiszem, hogy ez csak egy rossz álom, mert nem lehet, hogy a Magyar Rákellenes Liga így kommunikáljon... az nem lehet, mert a Liga elnöke egy országos hírű onkológus... hát ha valaki, akkor ő igazán tudja, hogy ez a fajta kommunikációja a rákbetegségnek nem előre visz, de vagy húsz lépést hátra.
Hiszem, hogy azok a "szakemberek" akik ezt a filmet készítették soha nem beszéltek még rákos emberrel, mert ha beszéltek volna mondjuk Németh Marcsival, akinek kurvára genetikai rákja volt, akkor neki hogy tolták volna le a torkán az ítéletét????? Bassza meg, hát Marcsi meghalt, szóval kb. sehogy. Bár Marcsi szerintem elküldte volna ezeket a MEKK-MESTEREKET egy melegebb éghajlatra.
Igen, ezek MEKK-MESTEREK, nem kommunikációs szakemberek, és vitatom, hogy normálisak lennének....
Az van, hogy ezekkel az emberekkel lépten-nyomon találkozom, mert hát a közös ügy összehoz minket... gondolom, hogy ezek után nem nagyon fognak nekem köszönni... de nem érdekel..
KIK VAGYTOK TI? HOGY ÍTÉLKEZTEK FELETTÜNK??????????????????????????
HOGY VESZITEK A BÁTORSÁGOT?????????????????????????
MIT KÉPZELTEK MAGATOKRÓL ??????????????????????????

Azt még el kell, hogy mondjam Nektek.... a filmben szereplő bírónő Tallós Rita....
Rita, akivel volt szerencsém együtt részt venni egy fotókampányban.
Rita, most komolyan.... Vádlott álljon fel.... a ítélet RÁK????
Rita... Te is így álltál anno a bíróságod előtt, a rákod ítélet volt a rossz életviteledért??
Vádlott voltál , vádoltál, vádoltak???????????????
Rita....... nem találok szavakat....

Egyszóval.... szégyenlem magam, hogy ilyen kampányfilmet készített az a szervezet, ahol el VOLTAM köteleződve... sajnálom mindazokat, akik ehhez a nevüket adták, és remélem, hogy hamar elfelejtik a betegek, hogy az őket képviselő szervezetet valójában mit is gondol róluk......

2017. január 7., szombat

Emlékszem Rád


 


Emlékszem Rád... mást már nem tudok, mert elmentél.
Emlékszem Rád, a mosolyodra, mikor először találkoztunk. Emlékszel? Épp az utolsó kemód ünnepeltük...MEGÜNNEPELTÜK az utolsó kemód...
Emlékszem, hogy örültünk, műanyag pohárból pezsgőt ittunk és körbeálltunk Téged.. Vigyorogtunk a fényképeken, és boldogok voltunk, hogy vége...
Emlékszem Rád, a szemed csillogására, mikor a kedvesedre néztél...
Emlékszem Rád, hogy jobban lettél, és a parókád alatt már a hajad is kinőtt...
Emlékszem Rád, mikor ültem az ágyad szélén, míg kezeltek, és azon röhögtünk, hogy a szomszéd ágyon alvó mennyire horkolt....
Emlékszem a nevetésedre....
Emlékeszem Rád, hogy boldog képeket láttam rólad, jöttél, mentél, sportoltál, ÉLTÉL.....bassza meg...ÉLTÉL...
Emlékszem Rád, mikor kilószám cipelted haza a kutyakaját... és jól lecsesztünk, hogy ilyet ne..
Emlékszem Rád...
Emlékszel? Mikor beültünk a moziba? Emlékszem , hogy nálad volt papírzsepi, mert én arra sem gondoltam, és mikor mindketten  bőgünk az Amy Winehouse filmen a kezembe nyomtad...
Emlékszem Rád, hogy a fagyizóban, mikor toltuk az arcunkba a fagyit, milyen bölcsen elmélkedtünk, hogy de jó is nem celebnek lenni...
Emlékszem Rád, hogy boldog voltál...basszus ÉLTÉL............
Emlékszem Rád, mikor mondtad, hogy újra.. hogy megint, csak durvábban..
Emlékszem Rád, a szóra, hogy MEGSZÁMLÁLHATATLAN... azóta is belém szakadt.. a gyomromba....
Emlékszem Rád, hogy bíztál, hatott, bíztál, ÉLTÉL.....
Emlékszem Rád, hogy beszéltél a filmvásznon, szép voltál, őszinte, szép, őszinte, szép, és ÉLTÉL........
Emlékszem Rád, a csendedre...
Emlékszem Rád, a koncerten mókázó fejedre az őrült szelfiken...
Emlékszem Rád, ahogy az Ő kezét fogtad.....
Emlékszem Rád.
Emlékszem Rád, hogy tegnap megbeszéltük, hogy hétfőn találkozunk.......
EMLÉKSZEL?????????????

2016. szeptember 6., kedd

Bocs, ez kijött......


 

Ma megint egy olyan nap...
Nem akartam 40 évesen ekkora tapasztalatot szerezni az egészségügy rejtelmeiből, és mivel ma Ford Fairlane-t nézek, mert sugárzó egyéniség lettem egy napra, így Lilim nincs itt velem, így ma csúnyán is beszélhetek, nem csak szóban.....
és ma nem akarok sokat gondolkozni..... és nem akarok jó fej lenni, és bólogatni okosságokra... és ma kiírom magamból...úgy írom ki , ahogy utálom másoktól olvasni.
Pontokba és listába szedve.

Mit tégy ha egy rákos/volt rákos emberrel találkozol, beszélsz vagy csak látod... SZERINTEM

1. Rákos ember nem fertőz.
Ezért, ha kopasz, kendős, parókás, eszelősen vékony, torkán ragasztóval robot-hangon beszélő, hasán sztómát viselő, fürdőruhából hatalmas sebhelyeket takarni próbáló, ödémás kezű, szemöldök nélküli és még sorolhatnám nőt vagy férfit látsz, nyugi, nem kell arrébb állni tőle... tuti Te előbb fertőzöd meg őt a náthával, mint ő téged

2. Fenti rákos attól, hogy rákja van vagy volt még hall és lát ( feltéve, ha nem ezen szerveit támadta meg a kis izé ) Így kurvára hallani fogja, hogy ha összesúgsz mellette, utána, előtte.. Kurvára látni fogja, hogy ha úgy nézel rá mint egy halálraítéltre. Ez halmozottan igaz a családtagokra. Drága Ti, akik remegve azt sem tudjátok, hogy kihez és mihez kapjatok ijedtetekben.. Higyjétek el, hogy akiért izgultok ezerszer inkább meg van ijedve  mint ti...csak ő nem tud kihez futni rémületében, mert akihez futna - lást Ti - elfut előle..Ezért szerencsétlen megkeresi az összes klubot, közösséget, ahol hasonszőrűekkel beszélgethet épp a fenti témákról tabuk nélkül, így talán még jobban elszigetelődtök egymástól. Közben azt szeretné, hogy ha Veletek oszthatná meg az összes félelmét, ha épp a halálról, akkor arról, ha épp arról, hogy hányszor hányt a kemo miatt aznap akkor arról.Mi lenne, ha kézen fognátok egymást, és mondjuk együtt mennétek el egy betegklubba pl.... Persze tudom én, hogy rémületes szó a RÁK... de hát ha már bekerül a képbe, legalább próbálkozzunk igazán segíteni. De úgy igazán-igazán....

3. "Tuti meg fogsz gyógyulni / Én tudom / Bízz / Küzdj / Gondolkozz pozitívan / és a kedvencem NE ADD FEL!!!!..... Drága érintett Barátaim, ugye, hogy szeretjük ezeket a mondatokat?? Igen, én tudom, hogy néha az ember nem tud mást mondani... de attól, hogy a facen mindenki odaírja, hogy ne add fel és tuti minden rendben lesz, valóban így lesz? Szerintem csak magunkat nyugtatjuk.
Ok. odaírtam Neked, és akkor én megtettem, amit tudtam..pedig egy őszinte a "jó kurva anyja" sokkal inkább kikívánkozik az ember lányából, ha egy szívéhez közel állónál kiújul ez a rohadt kórság.

4. Te, ott az egészségügy berkeiben.. Mondjuk légy most Te a nővér, aki vért veszel vagy injekciót adsz... Tisztellek, és tudom, hogy az életem a kezedben volt/van.... de kérlek, hogy ne emlékeztess folyamatosan arra, hogy milyen cseszettül szar, hogy csak a bal kezemből tudsz/tudnál vénát varázsolni.. Hidd el, hogy minden egyes alkalom, mikor kontrollra kell mennem már - már kisebb idegösszeomlást jelent számomra, hisz tudom, hogy egy sima vérvétel is legalább négy próbálkozást fog jelenteni. Kérlek, tudd, hogy bár neked is borzasztó az én semmilyen vénáimat elővarázsolni, nekem azon jár az eszem, hogy vajon 10 év / hja...ha lesz szerencsém.../ múlva honnan a jó édes anyámból vesznek majd vért belőlem.... Kérlek Téged, hogy mikor az ötödik szúrásra már a lábfejem kínzod ne magad sajnáltasd, mert kérlek hidd el, nekem ez most tényleg nem csak fizikailag, hanem mentálisan is odavág......

5. Te, ott az egészségügy berkeiben..Mondjuk légy most Te az orvos...a bármilyen, akivel az elmúlt négy évemben találkoztam, és hidd el, volt jó pár. Te, aki néha szereted, ha Istent játszol .. hidd el, hogy ha valakivel közlik, hogy rákja van, eléggé tele lesz a gatyája, hogy még a saját nevét is elfelejtse...így kérlek, ne várd el, hogy a szűkös rendelési időben komplett kórtörténeti kérdéskörrel tiszteljen meg Téged... Te, aki naponta több 10 rákossal foglalkozol nézd el ennek az egynek, hogy ha sután-bután kérdez, és talán olyan - számodra evidens kérdéseket is fel tesz, hogy a kemoterápia után hazamehet-e vagy sem... Kérlek, hogy fogadd el.. ő nem orvos, neki nincs diplomája abból, amiből Neked van...épp ezért fordul Hozzád. Kérlek, hogy ha fájdalma vagy kétsége van, ne intézd el egy kézlegyintéssel, hisz ember ő is... még ha rákja is van.

6. És Te, aki rákkal küzdöttél vagy küzdesz... Te légy Önmagadért önmagad. Tedd meg azokat a dolgokat, amik számodra a legjobbak. Ne ahhoz igazítsd a mindennapjaid, hogy a férjed, feleséged , gyereked, anyád, apád mit vár el tőled. Beteg lettél, így hát ez most Rólad szól. Mondhanám : VÉGRE.... de ezt túl önző, igaz??? Bele is pirultál. Jaj, hát mi lesz ha a kemo után nem főzöl vacsit... hát majd a család megcsinálja.Mi lesz, hogy ha zavarnak a zajok, amiket drága pulyáid okoznak? Hát rájuk szólsz. Mi lesz, ha otthon paróka nélkül van kedved - mert vajuk be, így a kénylemes - mászkálni ??? Hát tudod mit? Akinek nem tetszik, az csukja be a szemét. Ha az orvosod nem mondd el mindent, akkor kérdezz... ha nem j ut eszedbe, csak otthon, hát írd fel, és addig ki ne jöjj tőle, míg mindent meg nem tudsz.. Informálódj, ..
EZ A TE TYÚKSZAROS ÉLETED:: hát vállalj érte felelősséget...


7 . És Te aki most olvasol és csóválod a fejed.. Igen, tudom, Nem szoktam ilyen durván fogalmazni - csak szóban :) mondjuk szóban még durvábbakat is szoktam mondani...kedvencem a KÖCSÖG RÁK... kérlek ne haragudj , de ma olyan napom volt, és mostanában olyan heteim vannak..... nagyonnagyonagyooooon elegem van, hogy sorra azt hallom a szívemnek közel állókról hogy kiújul ez a KÖCSÖGRÁK...és utálom azt, hogy az életem - hiába nem pörgök rajta, mégis - része maradt...így, ezzel az érzéssel.. utálom, hogy egy kis pár miliméteres- centiméteres izé ekkora változást tud hozni ...Szerencsés vagyok, mert szuper emberek,  nővérek, asszisztensek és orvosok állnak és álltak mellettem. Az a pár kivétel semmi ahhoz képest, amilyen jó emberek vesznek körül. Minden hálám és megbecsülésem az övék - azé a nővéré aki ma is kedvesen veregetve a vállam, nyugtatott meg, hogy nem, nem fogja összeroppantani a fejem a csontszkennes gép, mert nem jön olyan közel az arcomhoz... de ez a lényegen nem változtat.
Gyűlölöm teljes szívemből amikor azt mondják : NE ADD FEL....

Bocs, ez kijött.....





















 

2016. augusztus 29., hétfő

Véleményszabadság ... vagy szabad vélemény.....









Sokszor és sokféleképp adok hangot az engem foglalkoztató, megmozgató, megérintő dolgoknak.
Van, hogy kevesebben és van, hogy többen is értenek, sőt van, hogy alig. Ilyen ez a nyilvánosság. Ha vállalom a gondolataim face to face, akkor vállalnom kell a kritikát, a "beszólásokat" is. Ez is vele jár. Ugyan akkor amit kimondok, leírok azt is mindig vállalom. Azt is, hogy igen, néha túl érzékeny vagyok, lehet, néha érzéketlen.
Egyet régen sem tűrtem, és mióta a betegség és egyéb tényezők gyökeresen megváltoztatták az életem ma sem tűröm. Nem tűröm, hogy bárki beleszóljon, hogy mikor és hogy adok teret a véleményemnek. Igen, ez  elég sok konfliktust tud okozni, hiszen mint egy kicsit több figyelmet kapó nő figyelnem kell, hogy a sok munkával életben tartott Alapítványunkat ne hozzam támadható helyzetbe.
Ez eleve halott ügy, hisz azzal, hogy vállalom a melleimmel kapcsolatos álláspontom már egy olyan  támadási felületet nyitok meg, amit sokan ki is használnak. De mivel őszinte a kommunikációm, így ezzel nem igazán lehet engem bántani ...Sok olyan helyzet van, amikor magán emberként állok ki a véleményem mellett. Ez is egy ilyen.

S hogy miért ez a felvezető?
Sokan dolgozunk civilként a társadalom javára. Ki így, ki úgy. Az én figyelmem központjában jelenleg a rákmegelőzés témakör igencsak fókuszálva van jelen. És mint ilyen talán jobban látom, és talán jobban át is látom a bennünket körülvevő hálót., annak előnyeivel és hibáival együtt. Az információ megléte és hiánya kulcsfontosságú a rák kommunikációjával kapcsolatban. Ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni.

Kering mostanság egy promó film, amely már múlt héten kiverte nálam a biztosítékot, de próbáltam egy elegáns mozdulattal túllendülni rajta. Azonban ma egy szívemnek kedves, érintett barátnőm ugyan azokat az ellenérzéseket fogalmazta meg a kisfilmmel kapcsolatban,  amik bennem is felmerültek. Így kénytelen voltam hangot adni a véleményemnek, amiben nem volt bántás, csak egy jelzés az alkotók felé.
A kisfilm a méhnyakrák megelőzése céljából adandó oltásról , oltásért szól. Megszólal benne egy híresség, egy érintett hölgy és egy kislány. A történet több sebből is vérzik, de a több seb némelyike csupán személyeskedés lenne részemről, így csak arról  a két dologról írok, amiről nyilvánosan is írtam.
Az első egy ordas hiba, amitől mindenkinek meg kéne akadnia a torkán a nyári limonádénak.
Egy cuki kislány a filmen elmondja azt az okosságot, hogy idézem:
" Kapunk egy oltást, és akkor lehet gyerekünk" ......Nos, egy társadalmilag fontos, egészségmegőrző, figyelemfelkeltő és informatív - mint megtudtam szakértők által jegyzett kisfilmben hogy a fenében hangozhat el akkora baromság???????? Kérem, könyörgöm, hogy valaki ébresszen fel......
Azt gondolom, hogy a kislány mondandója össze lett ollózva, és a szerkesztők annyira sem vették a fáradságot, hogy szakmailag, vagy csak a józan eszüket használva meghallgatták volna, mi lett a munkájuk végeredménye. Az alapítvány részéről meg hihetetlen számomra, hogy senkinek nem tűnt fel ez a vállalhatatlan mondat. Hiteltelenné teszi őket .
A másik, hogy a kisfilmben többször is elhangzik, hogy a női lét kiteljesülése a gyermekszülésben foganatosodik meg.
Sértő? Igen. Bántó? Még inkább. Én szültem két csodát, de nem ettől lettem és vagyok nő , nem attól vagyok nő, hogy van méhem, petefészkem, és egy mellem.
A szóban forgó megállapítás önmagában nem is érdekelne, hisz mindenkinek joga van úgy megélni a nőiességét, ahogy akarja. Ha a riportban szereplő hölgy ebben, akkor ebben, ha valaki más a Föld körbehajózásában, hát abban élje meg a nőiességét.
Egy a lényeg,  hogy meg tudja élni azt! Azonban a szóban forgó megállapítás egy olyan promó filmben hangzik el, mely film egy,  a méhnyakrákos nőkért dolgozó alapítványhoz köthető.
Jelentem, hogy a méhnyakrákos nők jelentős részénél a méh megszűnik létezni, ugyanis kioperálják.
Kérdem én, miféle üzenet ez a megállapítás azoknak a nőknek akik a betegség vagy bármi más miatt elvesztették a méhüket? Vagy más betegség miatt nem tudnak, nem képesek szülni,  vagy egyszerűen csak nem érzik a szükségét?????? Ez a megállapítás egészen addig jogos magánvélemény, amíg nem egy alapítványi, egészség megőrzést szolgáló kampányfilmben hangzik fel, mely célközönsége a fiatal lányok és nők. 
Sajnos tudom, hogy ez az írásom sokaknál kiveri majd a biztosítékot,  sokan fognak támadni, mert az ellenvéleményt - pláne ha szókimondó - nem szeretik az emberek. Nyilván én is így vagyok ezzel... de! mint az írásom elején írtam...ha nyilvánosság elé viszem a gondolataim, az üzenetem, vele jár a kritika, az elllentmondás is...

És igen, be kell vallanom, hogy a közvetlen környezetemben is sokan nem vállalják fel a konfliktust. Minek szólni, majd elmúlik - mondják, vagy : ugyan már, ez a film úgysem kap akkora nyilvánosságot, minek foglalkozni vele?
Hát nem, nem fogom szó nélkül megállni. És hogy miért nem?????
Azért nem, mert az érintett alapítvány elnöke - akit mellesleg ismerek és tisztelem a munkásságát, mert tudom, hogy min ment keresztül és mi mindent tesz a méhnyakrákos nőkért..- privát megkeresett, és miután kitörölte a nyilvánosan írt kommentjeimet az alábbi levelet írta:

'Kedves Gabi! Szeretnénk megkérni, hogyha valami nem tetszik, vagy más a véleményed róla jelezd nekünk e-mailben. Lehet, hogy nem vagyunk napi kapcsolatban. de az egymás munkája iránti tisztelet azt gondolom megköveteli. Nagyon sokat dolgozunk, a jószándék vezérel, persze nem várjuk el, hogy mindenben egyet érts velünk, de azt igen, hogy olyan felületen jelezd, ami nem publikus. Ez neked és nekünk is jobbat tesz! A hozzászólásodat töröltük, köszönöm, a megértésedet a fentiekben! Minden jót kívánok!"

Szóval, a nyilvános oldalukon szereplő vélemény csakis akkor vállalható, hogy ha velük vagy és nem 'ellenük" fogalmazol meg kritikát. 
Felém elvárásként fogalmazza meg hogy ne alkossak ellenvéleményt nyilvánosan,  úgy, hogy nincs köztünk semmiféle kapcsolat.
Kérdem én, hol itt a hitelesség???? Hol itt az őszinte kommunikáció???? Fel sem merül bennük,  hogy esetleg igen, tényleg rosszul kommunikált filmet készítettek....
Nem, nem hagyom szó nélkül, mert az elmúlt három évben sajnos volt egy két olyan dolog, amit szó nélkül hagytam, és azóta is iszom a levét...
Nem, nem hagyom szó nélkül,  hogy ez a kis film vállalhatatlan, mert sok olyan nőhöz jut el aki nem meri kimondani, hogy rossz érzése van attól, ha valaki belemondja  a képébe, hogy a nő szülve nő igazán.....
Nem hagyhatom szó nélkül, hogy nem attól lesz valakinek gyereke ha beoltják....Jézus,  hát ezt még egy ovis is tudja már.... Nem hagyom szó nélkül sem itt sem máshol, és nem , nincs semmiféle személyeskedés bennem . Sem sértettség, érdek vagy érdekellentét.. Csupán tele a hócsukám a csúsztatott, fél igazságokat tartalmazó médiapuffogtatásokkal amelyek a rák körül lebegnek.
Nem, nem hagyom szó nélkül, mert ebben a mi mostani életünkben, a környezetünkben,  az országunkban túl sok mindent hagyunk szó nélkül..... túl sok mindent.......Szóval itt még nincs vége...

2016. június 29., szerda

Tangószerelem első lépésre...



 
Lebegek hazafelé, mintha egy héliumos lufin ülnék...és azon gondolkozom, hogy mi a jó fenére vártam sok-sok évig.
Mindig imádtam táncolni, a zenére becsukott szemmel létezni, 12 éves koromtól szinte minden héten jártam dizsibe...Aztán felnőttem, és meg akartam tanulni társas táncolni, úgy  igazán táncolni. Úgy mintha elvarázsolt lábakon lebegnék.... és sosem tettem meg. Sok oka volt - sok okot tudnék felhozni, de az egyetlen ok én magam voltam.
Ma viszont csoda történt, és olyan tapasztalás, ami igazzá tett egy kb egy hónapja hallott mondatot. Vera mondta, miután Lacival eltáncoltak a Terézanyu klubban egy tangót. Mi csak ültünk és tátott szájjal néztük az intim csodát kettejük között. Vera akkor mondta, hogy a tangóval egy baj van : függővé lehet válni.
Nem értettem...mármint de, csak nem éreztem inkább.
Ma elmentem egy tangós élményre. Nem írhatom, hogy tangó óra, mert ez nem az volt.
Körben álltunk, négy nő és négy férfi. Nem mutatkoztunk be, nem meséltük el az életünk nagy történéseit. Féltem, hogy mi lesz.
Mikor a vezetőnk elmondta, hogy milyen gyakorlatok lesznek úgymond rávezetőként , kb ki akartam rohanni a helyiségből.
Komoly gondjaim vannak a bizalommal, azzal, hogy más emberben, főként férfiban megbízzak. És az első feladat , hogy csukott szemmel hagyjam vezetni magam....Mi van???????????
Előző nap a barátnőimnek épp azt ecseteltem, hogy ez a tangó téma nekem nem lesz a legjobb, mert az, hogy én hagyjam, hogy egy férfi vezessen....na ahhoz még legalább tízszer kell újjá születnem. Erre most pont ezt várják tőlem, pont tök idegen emberek, és pont nem tudnak semmit , de igazán semmit rólam.
Hálás vagyok ezért a tudatlanságért, azért hogy nem akként kezelnek, ahogy szokás , ha valaki megtudja mi történt velem. Hálás vagyok nekik, bár a nevüket sem tudom ( mea culpa )
Aztán megtörtént az, amit én sosem , de tényleg a legvadabb álmaimban sem hittem volna. Becsuktam a szemem és vártam, hogy valaki odalépjen, és megfogja a vállam, kezem és vezessen... a saját tempójával, úgy, hogy közben rám figyel.
Soha életemben nem éreztem ezt az érzést. Tudjátok milyen, hogyha egy férfi  megfog, és érzed, hogy igen, ez ott van. És ez nem szexszuális érzet. Ez a férfi - nő, jin és jang, energiaáramlás vagy mit tudom én. Bárminek hívhatom, csodás érzés volt számomra megtapasztalni .
A vezetőm derekára tettem a kezem, becsuktam a szemem, ő hozzám sem ért, csak ment, én meg éreztem - próbáltam érzeni a mozdulatait... ő figyelt rám, ha kiestem a ritmusból megállt, hagyta, hogy újra jelen legyek.
Aztán volt egy pillanat, amikor mi követők a vezetők mellkasára tettük a két kezünket, ők meg a vállunk fogták át, és "sétáltunk" zenére...Én táncoltam. Nekem ez már tánc volt. Vezetett és én mentem, és nem léptünk egymás lábára, és fordultunk, és ütemben voltunk.
Hogy mire emlékszem ? Arra, hogy végig vigyorogtam, ha épp koncentráltam és rágtam a szám, akkor belül a szívem mosolygott.
Aztán a  pillanat, mikor egy másik partnerrel már nem tudtuk ugyan ezt az egymásra hangolódást hozni. Akkor megállt egy pillanatra és azt mondta : Én vezetek ! És tudomásul vettem, megálltam és felvettem az ő ritmusát.
A tánc tényleg terápia.
És bár voltak nehéz pillanatok, de a tangó nekem szerelem lett első lépésre.
És tényleg ...mi a jó fenére vártam évekig?????????????