2015. június 25., csütörtök

A mellem, a helye és én



Kérlek, hogy Te, akinek helyreállították a mellét, ne haragudj meg a kemény szavaimért. 

Csak azért ilyen kemények, mert közel két éve féloldalasként mindenki meg akar győzni, hogy baj van velem, hogy minél előbb feküdjek kés alá. A legmellbevágóbb, mikor azok a nők legyintenek rám, akik szintén átestek ezen a betegségen. 


Igen, vagyok én, van a bal mellem és van a jobb helye.

Igen, volt idő, amikor voltam én és voltak Ők ketten, párban... igen, páros szerv, és nem kell átvenni szerencsére a balnak a hiányzó jobb helyét !!!
Igen, volt idő, mikor utáltam őket.. naná, hisz két gyerek után nem úgy néztek vissza rám, mint 16 évesen.
Igen, volt idő, mikor takartam, ne is lássam őket... Igen, ma már sírok, ha eszembe jut, hogy a jobb mellem volt az amelyikből életemben először sikerült megetetnem a gyerekem. Az érzés örökké belém égett. De tudom, hogy hiába lenne a mellem helyén egy mellnek látszó idegen test, az nem az lenne, ami volt. Az számomra hazugság lenne.
Nem ítélkezem senki felett, ezért nem értem, hogy mások miért érzik úgy, hogy rám legyinthetnek, mert eszem ágában sincs rekonstruáltatni a mellem ???
Biztos vagyok abban, hogy az égiek szeretnek, hisz sosem éreztem magam NŐBBnek, mint az utóbbi két évben. Azt is tudom, hogy rengeteg nőnek okoz lelki törést a mellének elvesztése.
Az elmúlt két évben nagyon sok nővel beszélgettem, akinek a betegség miatt meg kellett válnia a mellétől.
Soha senkit nem beszéltem le a helyreállító műtétről, sőt felháborítónak tartom azt, hogy egy teljes mellrekonstrukció évekbe telik.
Azt azonban még felháborítóbbnak tartom, mikor valaki beszél velem, és lesajnálóan néz rám, mikor megtudja, hogy féloldalas vagyok.
Hé, Te, aki rám nézel ??? Mit látsz belőlem ???? Elárulom, csak azt amit megmutatok magamból, csakis azt amit meg akarok mutatni.. Azt, hogy én ki vagyok, azt csak az látja, aki a lelkembe lát.. Hála Égnek, azokból nem sokan vannak !
Rájöttem már arra, hogy a mellem hiánya sokkal inkább fájdalmas azoknak az embereknek, akik megtudják.
Mikor megműtöttek kb. egy hónapig nem voltam hajlandó még a szivacsbetétet sem betenni a melltartómba, szinte élveztem sokkolni az embereket. Azokban az időkben igazán érdekes tapasztalatokat szereztem az őszinte figyelemről, az elfogadásról. Volt olyan aki jót nevetett velem, volt aki megbotránkozott....Már akkor, egy hét elteltével biztos voltam abban, hogy nem lesz helyreállító műtétem.
Nem akarom lépten - nyomon bizonygatni, hogy jól vagyok, és nem, nem kívánok a testembe egy szilikon cuccot, amitől még hason sem bírnék aludni.
Te, aki olvasol... lehet, hogy neked van szilikon a melled helyén ... szuper!! Hidd el, hogy örülök neki, mert tudom, hogy Te ettől érzed magad nőnek.
De Te is örülj neki, hogy én nem így érzek ! Én örülök Neked, mert tudom, hogy ha a tükörbe nézel, akkor a kép teljessége az ami megnyugtat.
De Te is örülj annak, hogy az én tükröm a számomra féloldalasan tökéletes !!!
Amit Te rajtam csorbának látsz, az nekem tökéletesen egyben van.
A számomra a Te szilikon melled éppoly visszataszító, mint számodra az én mell nélküliségem.
De ezt soha nem fogod hallani tőlem, mert tisztellek Téged, és tudom, hogy a Te testedben neked, az enyémben meg nekem kell élni!!
Kérlek, Te, aki nem tudsz helyre nem állított mellel élni, ne ítélkezz felettem!!!
Te, akinek szilikon mellei eljátsszák, mintha mi sem történt volna..
Te azt mondod, hogy csak akkor lehetek én is  teljes értékű nő, ha alávetem magam egy össze-vissza szabdaló műtétnek..
Kérlek , hidd el, hogy nem mindenki érez így!!
Kérlek, hidd el, hogy ha egy férfi szeret, az rohadtul nem a melleid számát nézi..
Kérlek, hidd el, hogy felnőtt nőként meg tudom ítélni, hogy akarom -e a hátamból kiszabdalt bőrdarabot mellemnek nevezni..
Kérlek, hidd el, hogy felnőtt nőként meg tudom ítélni, hogy akarok -e közel két évet áldozni egészséges, sportos, jövős-menős életemből arra, hogy havonta járjak feltöltésre, hogy tágítsák a bőröm, hogy utána beleültessenek egy testidegen műanyag cuccot, aztán, hogy a kép kerek legyen, még a mellbimbóm is odatechnikázzák.. csak hogy a vizes pólós versenyen jól mutassak..
Kérlek, engedd meg nekem, hogy mosolyogva mondhassam : igen, én igazából tudok mellbedobással győzni egy futóversenyen :) :) :)
Kérlek, tudd, hogy én is elhiszem Neked, hogy a számodra két mellel teljes a női lét !

De kérlek, hogy kicsit gondolkozz el : Valóban attól lesz valaki teljes értékű nő hogy mi van a melltartójában ???

A NŐIESSÉG NEM ATTÓL FÜGG, hogy HÁNY MELL FICKÁNDOZIK A TESTEDEN !!!